Get Adobe Flash player

Információ

Zala Megyei Kézilabda Szövetség

Cím: 8900 Zalaegerszeg Bíró Márton u. 37/A

Szövetségi fogadónap:
minden szerdán 15,00-18,00 óráig

Telefonos egyeztetés szükséges!

Tel.: +36-20-462-5750

e-mail: zalavb@gmail.com
zmksz01@gmail.com

Számlázási cím:
Zala Megyei Sportszövetségek Egyesülése
8900 Zalaegerszeg Bíró Márton u. 37/A
Számlaszám: OTP 11749008-20119980
Adószám: 19272777-2-20

Emlékezés – 1995 májusa

hirek_foto

Sorozatunkban a közel- és távolabbi kézilabdamúlt egy-egy felejthetetlen időszakára, bravúros teljesítményére vagy éppen kellemetlen epizódjára emlékezünk vissza. Ezúttal 1995 májusa került terítékre, megannyi magyar érdekeltségű európai kupadöntővel, egy százszázalékos mérleggel elért bajnoki címmel és egy rossz emlékű világbajnoksággal. Ballai Attila írása. 

Reményeinkkel ellentétben a Győri Audi ETO női kézilabdacsapata nem nyerhette meg 2020. május 10-én a Bajnokok Ligáját, hiszen hosszú idő után talált egy legyőzhetetlen ellenfelet, a koronavírus-járványt. Ezért az alábbiakban a jelen helyett a múlt dicsőségét idézzük fel; negyedszázadot haladva visszafelé elérkezünk 1995 májusába, a magyar női kézilabdázás egyik legragyogóbb, egyszersmind a férfi szakág egyik legkeservesebb hónapjába.

1995 májusának első hétvégéjén három női együttesünk is európai kupadöntő-visszavágót vívott, és ketten meg is nyerték a trófeát. A Dunaferr a KEK-ben újoncként mindjárt a csúcsra ért, a Debrecennek pedig azért volt különlegesen becses az EHF-serleg, mert ötödik kontinentális fináléjában végre először győzött.
Az újvárosiak a bolgár Gabrovón, a dán Rödovrén, az ukrán Szpartak Kijeven és az orosz Rosszijanka Volgogradon át érkeztek meg a Lützellinden elleni végjátékba. No meg tizenhat órányi buszozással Giessen városába, ahol a házigazdánál két régi ismerőst is üdvözölhettek, az 1989-ben nyugatra távozott – a diktatúra utolsó évében még úgy mondták, disszidált – Elekes Csillát és Kiss Évát. Úgy tűnt, rutinjuk aranyat ér, az első félidőben 15-10-re húztak el a németek. Végül azonban 25-23-as vereséggel sikerült megúszni a túrát, így hazafelé már az újabb, majdnem egynapos zötykölődés is elviselhetőbbnek tűnt. A május 6-i visszavágón pedig sebességet váltott a Dunaferr, és 26-18-cal robogott át a Lützellindenen. Mátyás Auguszta tizenegyese – mármint tizenegy gólja – mellett Németh Helga és Siti Beáta eredményességével, valamint Meksz Anikó kapusbravúrjaival. Utóbbiak, hárman egyúttal a decemberi vb-döntős válogatott erősségei is voltak, Laurencz László szövetségi kapitány pedig a Dunaferr szaktanácsadója. Ebbéli minőségében mondta: „Nem tudom, volt-e példa arra, hogy újonc indulóként megnyerje egy csapat valamelyik európai kupát. Most minden együtt volt, a hét emberből senki nem betlizett.”
A Vasasnál, ugyanezen a napon, néhányan sajnos igen: a Rotor Volgograd ötgólos előnyt vitt magával a Fáy utcába, a City-kupa döntőjének második felvonására, amelyet aránylag simán, 24-20-ra megnyert. Az oroszok igen bárdolatlan trénere, Levon Akopjan ennyivel sem érte be, nyilatkozatával még egyet odaszúrt az ellenfélnek: „A Vasas rosszul játszott, de ez nem csökkenti sikerünk értékét.”
Másnap, május 7-én a DVSC ötödik európai kupadöntőjének rugaszkodott neki. Addig négyszer vesztett, de a Baekkelagets Oslo ellen Debrecenben megszerzett 22-14-es előny roppant biztatónak tűnt. Még a norvég főváros helyett Gjövikben rendezett visszavágó szünetében, 12-14-es részeredménynél is. Csakhogy az osztrák bírók ekkor mintha megbokrosodtak volna, két kézzel szórták ki a „Loki” játékosait. A kiállítási arány a meccs végére 4 perc kontra 18 percet mutatott, ennél is rosszabbul festett, hogy a 38. percre 22-14-re elléptek a skandinávok. Ezzel beállt a „meccsnull”, de kilencre nem nőtt a különbség, az utolsó percben sem, amikor 30-22-nél Heidi Tjugum, a klasszis kapus idegességében az oldalvonalon túlra indított.
A DVSC így 44-44-es összesítéssel, idegenben lőtt több góljával kerekedett felül. Hajszálra úgy, mint az elődöntőben, a német Buxtehude ellen, 21-21-gyel és 23-23-mal. E második találkozó után született meg az örökbecsű „Hú de buksz te, Buxtehude” szlogen.
E két 44-44 páratlan – azaz páros – szerencsének tűnik, de sokkal inkább elképesztő bizonyítéka annak, hogy a sport hosszú távon igazságos. A „Loki” ugyanis egy évvel azelőtt, 1994-ben a Viborggal szembeni EHF-kupadöntőben is 44-44-gyel zárt, csakhogy akkor az idegenbeli 20-23 és a hazai 24-21 miatt egyetlen idegenbeli góllal alulmaradt. Sőt, a KEK 1992-es fináléját 45-45-tel bukta el a jugoszláv Radnicski Beograd ellenében.
Ha pedig hozzátesszük, hogy 1996 májusában ismét egy norvég rivális, a Larvik elleni 38-38-as döntőbeli összesítéssel védte meg címét, akkor Fortuna végül minden számlát minimum kiegyenlített.
Negyedik női kupacsapatunk, a Ferencváros egyetlen ponttal maradt le a Bajnokok Ligája döntőjéről. Akkor még két négyes csoportban zajlott a BL-ben a küzdelem, és a Fradi ágán ez a sorrend alakult ki: 1. Walle Bremen 8 pont, 2. Podravka Koprivnica 8, 3. FTC 7, 4. Roermond 1. Kökényék a brémaiaktól oda-vissza kikaptak, az 1994/95-ös szezonban ezt a két vereséget szenvedték el. A bajnokságot ugyanis százszázalékos teljesítménnyel nyerték, legszorosabb meccsüket 1995. május 12-én, Debrecenben, a friss kupagyőztes csarnokában vívták, de végül ott is kicsikarták a 20-18-as győzelmet.
Csodálatos májust élhetett volna meg 1995-ben a magyar kézilabda, és annak minden híve, ha nem rendeznek Izlandon férfi világbajnokságot. De rendeztek. Négy hatos csoportra oszlott a mezőny, mi úgy kalkuláltunk, hogy a műkedvelő amerikaiak és tunéziaiak előtt biztos a negyedik hely, és ezzel a nyolcaddöntő, a koreaiak, az izlandiak és a svájciak ellen pedig bravúrral lehet javítani a mérlegen és a pozíción. Az első négy összecsapás a papírformának megfelelően pergett le – Dél-Korea 26-29, Egyesült Államok 26-14, Izland 20-23, Svájc 23-30 -, bár az akkoriban előttünk járó svájciak bántóan simán elintézték fiainkat. Egy-két játékosunk ráadásul kifejezettén nyeglén, szinte kívülállóként készülődött Tunézia ellen, egyikük például csak bozótlakókként emlegette őket. A sors fintora, hogy a sorsdöntő ziccert ő rontotta el. Más kérdés, hogy nem is lett volna szabad sorsdöntő ziccerig élezni a mérkőzést. A 25-24-es vereség és a kiesés miatt 1995. május 14. máig fekete nap a sportágban. A vb-szereplést negyven évesen vállaló, hozzáállásában így is kimagasló Kovács Péter szinte kedélybeteggé vált a torna során, majd a kudarcot így értékelte: azt kaptuk, amit megérdemeltünk.

Kaló Sándor szövetségi kapitány valósággal belerokkant a megpróbáltatásokba, hiszen az esztendő elején autóbalesetben veszítette el az egyik fiát. Erre utalt, amikor azt sóhajtotta: „Nem hittem volna, hogy egy embert egy évben két ekkora tragédia érhet.”
Őt nem, csak a szurkolókat vigasztalhatták meg női klubcsapataink májusi parádéi, majd a decemberi, magyar-osztrák rendezésű világbajnokság.

Ballai Attila

(Forrás:MKSZ)

Comments are closed.

Zala Megyei Kézilabda Szövetség 2020 ® Facebook: Zala Megyei Kézilabda Szövetség

2020. május
H K S C P S V
« ápr    
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031